Pókfarm
Mert madárpókot tartani jó!!!
A madárpóktartás veszélyei
A madárpókok a horrorfilmekkel ellentétben nem könyörtelen gyilkosok, amelyek mindent megölnek, ami eléjük kerül. Sőt éppen ellenkezőleg. Ezek az állatok a legjámborabbak közé tartoznak. A legtöbb madárpók még végszükség esetén is a támadás helyett inkább a menekülést választja, de, ha agresszívabb fajról is van szó, nem támad meg minket minden előzmény nélkül. Először általában fenyegető pozíciót vesz fel: testének elülső felét felemeli, mellső két lábát az égnek mereszti, és elővillantja csáprágóit. Ez a testhelyzet tehát nem azt jelenti, hogy éhes, hanem azt, hogy ha nem hagyjuk azonnal békén, akkor nekünk támad. Ebben a pozícióban órákig képes maradni, szóval mindenképpen a pók nyer. Ezek az állatok annyira békések, hogy ha nem akarnak enni, akkor nem bántják az általunk bedobott zsákmányállatot sem. Egy póknak a megfelelő tartási körülmények mellett csak nyugalomra van szüksége.
Méreg
Mint minden pókfaj (egy Labidognatha családot kivéve), a madárpókok is méreggel ölő ragadozók. Tartásukhoz nem kell engedély, mert a törvény szerint nem tartoznak a veszélyes állatok közé. Mérgük idegméreg – amely a csáprágókon (chelicera) belül termelődik –, emberre genustól függően kevésbé illetve közepesen veszélyesek (egyes genusok mérge a nagyon veszélyes kategóriába sorolható, például Stromatopelma). Harapásuk szívmegállást ugyan nem okoz, de az áldozat egész testét lebéníthatja, és a légzőizmok bénításával nagyon szélsőséges esetben fulladásos halált okozhat. A méreg hatása sok mindentől, többek között a madárpókfajtól, a harapás helyétől, az egyén fizikai állapotától és immunrendszerétől függ. Túlérzékenység (allergia) esetén nagyon veszélyes lehet egy ilyen állat harapása, bár ha valaki a méhcsípésre allergiás, az is járhat végzetes következményekkel. Európában madárpók-harapásba még senki nem halt bele, de fontos megjegyezni, hogy ellenméreg kontinensünkön nem áll rendelkezésre.
Szőrzet
Újabb kellemetlen oldala ezeknek az állatoknak, hogy a testüket borító szőrzet a rájuk vadászó ragadozók elleni védelemül szolgál. Egyes talajlakó (ún. bombázó) fajok, ha veszélyben érzik magukat, hátsó lábukkal lesöprik az utótestüket borító hosszú szőrszálakat, amely – jelen esetben – az állattartó bőrébe beleállva irritációt, allergiás tüneteket okozhat. A fán lakó pókok szőrzete is okozhat bőrirritációt, ha megfogjuk az állatot, és a szőre beleáll a bőrünkbe.
Ezzel a madárpóktartás hátrányai ki is merültek. Ha tisztelettel bánunk ezekkel az állatokkal, nem kell megtapasztalnunk egy harapás, vagy szőrszórás következményeit.
A madárpókok, mint ízeltlábúak
A madárpókok az ízeltlábúak (Phylum: Arthropoda) törzsébe tartoznak. Ebből adódik néhány olyan tulajdonságuk, amelyet a tartásuk során figyelembe kell venni, és megkülönbözteti őket a legtöbb ember által tartott átlagos háziállattól. Az egyik legfontosabb ilyen tulajdonságuk, hogy változó testhőmérsékletű állatok. Ez két dolgot jelent a tartó számára: egyrészt, hogy összehasonlíthatatlanul kevesebbet esznek, mint egy hasonló méretű emlős vagy madár, másrészt viszont nagyjából állandó szinten kell tartani a terrárium, vagy a tárolóedény belső hőmérsékletét. Másik fontos tulajdonságuk, hogy kültakarójuk egyben a szilárd vázuk is, kültakarójukat a növekedésük során folyamatosan nagyobbra cserélik, vedlenek. A madárpókoknál még egy fontos tényezőt figyelembe kell venni: sok fajuk (többnyire fánlakók) trópusi esőerdőkben él (de vannak trópusi sivatagi, mérsékeltövi sivatagi, mediterrán éghajlaton élő, többnyire talajlakó fajok is), állandó párás levegőre van szükségük. Ellenkező esetben a 2 pár tüdejük kiszárad és az állat elpusztul.
A vedlés
A madárpókok tehát fejlődésük során vedlenek. Egy vedlés a pók korától és a külső körülményektől függően (például páratartalom) fél órától pár óráig is eltarthat. Minden vedléssel fajra jellemző, kisebb-nagyobb szín- és mintázatváltozáson is átesik az állat, és szőrzete is dúsul. Fiatal (juvenilis) korban egy vedlés alkalmával 1,5-szeresére nőnek (egyes fajok akár 2-szeresére is nőhetnek). Ez a ráta a kor előre haladtával egyre csökken. A madárpókok ciklusosan vedlenek. Minimum egy héttel (idősebb állatoknál lehet egy hónap is) a vedlés előtt beszüntetik a táplálkozást, és hálójuk menedékében készülnek fel a vedlésre. A kifejlett (adult) kort kb. a 10-12. vedlésüknél (átlagosan 2 év) érik el, de ez a szám sok esetben több is lehet, és nemtől is függ. Az ivarérett kort megelőző, utolsó vedlés előtti állapot a subadult állapot. A kispókok genustól függően 1-2-3 havonta vedlenek, ami az adult korhoz közeledve 4-5-6 hónapra nő. A hím állatok kifejlettségük után már nem vedlenek. A nőstények adult korukban évente vedlenek, és a vedlésekkel kismértékben testtérfogatuk is nő.
Nemek elkülönítése makromorfológiai szinten
A hím és nőstény állatokat a 8. vedlés körül már morfológiailag is viszonylag könnyű elkülöníteni egymástól. A hím pókok nyúlánkabbak, „törékenyebbek", és mellső két pár lábuk jóval erőteljesebb, mint a hátsó két pár. Ivarérett korban az egy pár tapogatóláb (pedipalpus) ventrális oldalán 1-1 ivarhólyag figyelhető meg, amely a nősténybe juttatandó sperma raktározására szolgál. Egyes genusok hímjeinek első pár lábán párzósarkantyú is megfigyelhető. A hím ezzel rögzíti a nőstényt a párzási pozícióban. Ennek hiányában a párzás nagyon rövid ideig tart (pár másodperc), mert ezeknél fajoknál a hímnek vigyáznia kell, hogy a nőstény ne tudja elkapni. A nőstények a hímek ellentétei: zömökebbek, szívósabbak, nagyobbak, a két pár hátsó láb az erőteljesebb, és nincsenek végtagfüggelékeik. Egyes genusok hímjeinél a subadult kort követő adult korban drámai változások figyelhetők meg. Subadult korig a két nem színezete, mintázata nagyjából megegyezik (az esetleges különbségekből következtetni lehet a nemükre), de az adult kort elérve a hímek elvesztik jellegzetes színüket és mintázatukat, megcsúnyulnak, „esztétikailag jelentéktelenné" válnak (például Poecilotheria spp.). Általános dolog, hogy minden kispók fiatalon inkább a hímekre hasonlít mind megjelenésben, mind viselkedésben. A hím pók kifejletten is többet mozog, természetes környezetében kevésbé helyhez kötött életmódot folytat (nőstény keresése), míg a nőstény szinte állandóan az általa szőtt „házában" tartózkodik, legtöbbször csak éjszaka merészkedik ki egy kis sétára vagy táplálkozni.
Nemek elkülönítése mikromorfológiai szinten
Természetesen az állat nemi hovatartozását biztosabb módszerekkel is meg lehet állapítani, de ez egy átlagos madárpók tartó számára, aki nem szeretné kedvencét szaporítani, nem feltétlenül lényeges információ. Kifejlett korban a nőstény pókoknál az első pár tüdő között a hasi barázda felett jellegzetes ivarnyílás látható a trapéz alakú petelemezen. Ezenkívül a vedlés belső oldalán fajra jellemző formájú és osztottságú spermatartókat is láthatunk. Ezeknek a képleteknek a hiánya azt jelenti, hogy az illető pók hím. Hím pókoknál a petelemez megfelelője kisebb és háromszög alakú.
A madárpókok élettartama
Genustól, vagy fajtól függően a nőstény madárpókok 15-25 évig élnek, de fogságban igen extrém esetek is előfordulhatnak. A hím madárpókok általában fél év alatt adulttá fejlődnek, és a kifejlett kor elérését követően (az utolsó vedlés után) maximum egy évig élnek.
A fánlakó (arboreális) madárpókok tartásáról
A fán lakó madárpókok közül az Avicularia nemzetség metallica faja a legalkalmasabb talán egy kezdő madárpóktartó számára. Az Avicularia genus fajai a kifejezetten jámbor kategóriába sorolhatók. A legkevésbé sem agresszív, nyugodt, és különösen „intelligens", kezes madárpókok tartoznak ebbe a nemzetségbe. Lábterpeszük általában 14-15 cm körül van. A nemzetség eddig ismert legnagyobb képviselője az Avicularia braunshauseni. Megfelelő lehet még az Avicularia avicularia is, de például az Avicularia versicolor, A. aurantiaca és egyéb fajok egy kissé kényesebbek. Az Avicularia nemzetség fajainak színezete igen változatos, a piros különböző árnyalatától a kéken és az aranyszínen át a zöldig sokféle színben pompázhatnak. Egy kezdő madárpóktartó számára talán legkevésbé alkalmasak a Poecilotheria nemzetség fajai, amelyek szinte mindenben ellentétei az előbb említett nemzetségnek. Agresszívek, kiszámíthatatlanok, nagyon gyorsak, nagyon nagyokat képesek ugrani és viszonylag erős méreggel rendelkeznek. Ide tartoznak a világ legnagyobb fánlakó madárpókjai, lábterpeszük a 26cm-t is eléri (nőstények esetén). A Poecilotheria genus színvilágában főképpen a barna, a sárga és a kék dominál.
A tárolóedény
Azt mondják, hogy a fánlakó pókok tartása több kihívást tartogat, mint a talajlakóké. Ezek a plusz kihívások többnyire abban merülnek ki, hogy a fánlakó madárpókoknak különböző mászó- és rejtőzködő alkalmatosságokra is szükségük van a talajszint felett, amelyek tisztántartása egy kissé bonyolultabb.
Fontos
Fontos, hogy a tárolóedény együtt nőjön a pókkal, tehát egy 3cm-es pici pókot ne rakjunk bele rögtön egy 25 literes terráriumba, mert elveszik benne, nem találja meg a táplálékát stb. Egyszóval egy terrárium „mikroklímája" egy kis pók számára már-már „makroklímaként" hat. Például a 25 literes terráriumban a páratartalom összességében megfelel egy 14 centis póknak, de egy kis 3 centis pók ennek a terráriumnak csak a töredékét fogja felhasználni, és lehet hogy ott olyan nagy a páratartalom vagy a széndioxid-szint, hogy a kispók megfullad, mert nem talál magának megfelelőbb helyet, ha egyáltalán van ilyen. A bébipókok nehezebben közlekednek az üvegfelületen, és nem tudnak elmenekülni a számukra kedvezőtlen körülmények elől. Jobb, ha a pók élettere, és az abban található tárgyak együtt nőnek az állattal, már csak azért is, mert így egyszerűbb tisztán tartani és odafigyelni rá.
A fán lakó madárpókok nagyon jól másznak üvegen (akár üvegplafonon fejjel lefelé lógva is képesek mászni), ezért teljesen zárt tárolóedényben kell tartani őket. Nem igaz az, hogy a pókok mindenáron meg akarnak szökni a terráriumukból, hiszen az a megszokott környezetük, ahhoz kötődnek. Azért érdemes jól zárható edényben tárolni őket saját biztonságu(n)k érdekében.
Fontos, hogy egy tárolóedénybe, csak egy pókot szabad rakni, mert kettő vagy több állat vetélytársnak vagy egyszerűen tápláléknak nézi egymást. Csak pároztatásnál lehet két pók egy terráriumban, de egyes fajoknál még ilyenkor is történnek „balesetek". (Előfordul, hogy párzás után a nőstény megeszi a hímet. Fordítva ez nem fordulhat elő, a hímnél genetikailag gátolva van a nőstény elfogyasztása.)
A pókok nem szeretik, ha az ember rájuk lehel, ha rájuk fúj vagy, ha a talaj helyett véletlenül őket öntözzük meg. Némelyik pókfaj nem szereti, ha vizes lesz a hálója, mások viszont szívesen nyalogatják le róla a vizet. Ha nem muszáj, ne nyúljunk a pók hálójához, mert ettől az állat kissé összezavarodhat. Ha viszont rossz helyre szövi, azonnal el kell távolítani az állat érdekében (például ha beszövi a tárolóedény lyukakkal ellátott részét, mert akkor az nem szellőzik megfelelően).
Tartásra alkalmas edények
A fánlakó pókok (például Avicularia spp., és legközelebbi rokonaik, például Psalmopoeus spp. (kivéve néhány „talajlakó" fajt) általában nem mennek le a talajra, ezért a tárolóedénynek (kispók esetén befőttesüveg vagy átlátszó műanyag doboz, kifejlett pók esetén terrárium) inkább magasnak és kevésbé szélesnek kell lennie. Bármilyen edénybe is rakjuk a pókot, a megfelelő oxigénellátásról, és szellőzésről gondoskodni kell. A növendékpókok tartására alkalmas lehet például az aktuális méretének megfelelő méretű befőttesüveg. Subadult vagy adult korban pedig át lehet költöztetni őket a nekik szánt terráriumba. Például egy 2 cm-es pókot elég egy kb. 6 cm átmérőjű 10 cm magas üvegbe tenni, és ezt a „pókméret-üvegméret" arányt fenn lehet tartani az egész nevelése során. Ha a pók nyugtalan és úgy tűnik, hogy görcsösen ki akar mászni az edényből, vagy egyszerűen csak az edény lyukakkal ellátott részéhez „tapad", akkor valószínűleg nem kap elég levegőt. Ekkor a pók érdekében azonnal intézkedni kell.
A tárolóedény berendezése, talajanyag, páratartalom szabályozása
Egy fiatal, növendék fánlakó pók tartásához nem kell más, mint egy megfelelő méretű tárolóedény, bele tőzeg- vagy kókuszrost talaj, és mászóalkalmatosság(ok), amire felmászhat, és hálót szőhet az állat. Ilyen kispókok esetében nem érdemes igazi fát betenni a tárolóedénybe, mert gyakran az idézi elő a penészesedést. Egyszerűbb, ha valami műanyagdarabbal helyettesítjük, azzal nincs ilyen probléma, és az állat ugyanolyan szívesen mászkál, vagy sző hálót rajta. A terráriumba szánt fadarabokat, kéregdarabokat érdemes sütőben (200˚C-on) jól kisütni (sterilizálás), de nem megégetni. Ezzel a fában található élősködők, és gombaspórák remélhetőleg elpusztulnak. Esetleg vékonyan le lehet lakkozni a fát, hogy a terráriumban lévő magas páratartalom kevédbé károsítsa, de csak akkor szabad betenni a terráriumba, amikor a lakk már teljesen megszáradt rajta, a fadarabnak nincsen szaga (vagyis az oldószer teljesen kipárolgott belőle, ami több hónap, akár fél év is lehet). Fánlakó pókok esetében a talaj csak a páratartalom szinten tartását szolgálja. Mivel a fánlakó madárpókok trópusi esőerdei fajok, a páratartalomnak 70-80% körüli értéknek kell lennie, amelyet meg lehet oldani páratartalom-mérő nélkül is, ha a talajt folyamatosan nedvesen tartjuk. Viszont nem szabad túlöntözni, mert bepenészesedhet, és a kelleténél magasabb páratartalom árt a póknak. A kókuszrost előnye, hogy nehezen penészesedik. A terráriumba tehetünk (mű)növényt is, amire szintén lehet szobahőmérsékletű vizet permetezni. Egy pici 2-3 vedléses 3-4 cm-es póknak még nem kell itató, mert a kevés vizet, amire szüksége van, a táplálékkal, és a levegőből is fel tudja venni. A nagyobb pókoknak már érdemes megfelelő méretű itatót is behelyezni. Ez lehet egy üdítősüveg kupakja, vagy ilyesmi, és akárhova tehetjük, ha szomjas, úgyis megtalálja. Vigyázni kell arra, hogy ne legyen az üvegben semmilyen éles vagy hegyes tárgy, amellyel a pók megsebesítheti magát. A fánlakó pókok ugyan nagyságrendekkel szívósabbak a talajlakóknál, de ha lehet, úgy rendezzük be a tárolóedényt, hogy ha leesik valahonnan, ne legyen alatta kemény vagy egyéb veszélyes tereptárgy.
A tárolóedény megvilágítása, a hőmérséklet szinten tartása
A kispókoknak csak télen, és hidegebb időben kell fűteni, amelyet egy 15-25 wattos izzóval meg lehet oldani. A kifejlett pókoknak viszont a nyári hónapok kivételével mindig kell fűteni. Egy 25×25×35-ös (szélesség x hossz x magasság) terrárium esetében (amely egy 14 centis lábterpeszű póknak elegendő, például Avicularia spp., Psalmopoeus spp.) egy 40-60Wattos izzó többnyire elég. A pókok általában nem szeretik a közvetlen fényt, ezért a lámpát úgy kell elhelyezni, hogy ne világítsa be az egész tárolóedényt. A pók így választhat, hogy kijön-e a fényre, vagy a sötétben marad. Az Avicularia-k például nagyon szeretnek napozni. A lámpát érdemes (digitális-)időkapcsolóval szabályozni, úgy hogy a napszakokat szimulálja. Például délben bekapcsolja a lámpát, ami fényt biztosít a pókoknak és felfűti a terráriumot 28-30 ˚C-fokra, éjfélkor pedig kikapcsolja, amitől a terrárium hőmérséklete 23-24 ˚C-ra visszahűl. Természetesen a kispókoknak is szükségük van sötét-világos ciklusra, de nekik nem kell világítani, ha a szobában nappal elég világos van. Ennek hiányában a pókokban nem alakul ki megfelelő bioritmus, elpusztul(hat)nak.
A pók eltávolítása a tárolóedényből, tisztítás
Erre a pók nagyobb üvegbe való áthelyezésekor, illetve a terrárium tisztítása előtt kerül sor. Ha ki akarjuk szedni a pókot a tárolóedényből, kispók esetében egy hosszabb, puha szőrű ecsettel ki lehet tessékelni belőle. Nagyobb pókkal már óvatosabban kell bánni. Ilyen esetben ráboríthatunk valamilyen (lehetőleg átlátszó) edényt, utána alátolunk egy műanyag- vagy kartonlapot és máris ki lehet emelni az állatot a terráriumból. A növendékpókok ideiglenes lakhelyéül szolgáló edényt normális esetben nem kell tisztítani, mert az állat hamar kinövi. A kifejlett állat terráriumát elég évente egyszer tisztítani, a talajt pedig évente egyszer cserélni. Természetesen szennyeződés, például penészesedés esetén azonnal ki kell tisztítani a terráriumot az állat egészsége érdekében. Többféle fonalasgomba létezik, van amelyik felületi penészesedést idéz elő, van amelyik a pókban szisztémás fertőzést okoz. Az utóbbi fertőzés a pók számára biztosan halálos kimenetelű.
Táplálás
Általános bevezető
A pókoknak kis szájnyílásuk van. A lebénított és megölt zsákmányt szervezeten kívüli emésztéssel elfolyósítják, és erős szívógyomrukkal az elfolyósodott táplálékot felszívják. Ez a folyamat a táplálék minőségétől és mennyiségétől függően változó ideig tarthat. Egy átlagos táplálkozás általában pár órát vesz igénybe, de extrémebb esetben eltarthat akár több napig is. A zsákmány emészthetetlen részeit a pók eleve nem szívja fel, hanem egy kis golyót formázva belőle minél messzebbre próbálja elhajítani, vagy felragasztja valahova. Gerinces állatokkal egy kicsit „trehányabb" munkát végez, mert sokszor szanaszét hagyja az állat csontjait, szőrzetét, esetleg tollait. A maradékot minél előbb el kell távolítani a terráriumból vagy tárolóedényből, mert hamar bebüdösödik, illetve a penészesedés másik fő kiinduló forrása a szerves anyagú (fa) berendezési tárgyak mellett.
A madárpóknak vagy csipesszel kell benyújtani a táplálékot, vagy egyszerűen be is lehet dobni, előbb-utóbb úgyis elkapja. Kézzel nem szabad etetni, mert bár véletlenül, de belekaphat a kezünkbe.
A madárpókok általában mindent megtámadnak, ami mozog, de a másodperc töredéke alatt képesek felmérni, hogy a célpont ehető-e vagy sem, illetve, hogy érdemes-e „ujjat húzni" vele.
Táplálék
Azt szokták mondani, hogy a madárpóknak ne adjunk nagyobb táplálékot, mint amekkora az utóteste (potroha). Ez viszont nem egészen így van, gyakran náluk nagyobb ízeltlábúakat is könnyen elintéznek. A madárpókokat legtöbbször megfelelő méretű tücsökkel, szöcskével, tenyésztett csótányokkal szokták etetni, de a fiatal állatoknak érdemes különböző ízeltlábú lárvákat például lisztkukacot adni, mert annak magasabb a tápértéke. Igaz, a lisztkukaccal vigyázni kell, mert a bennük termelődő nagy mennyiségű juvenilis hormon késleltetheti a vedlést, hátráltathatja az állat fejlődését. Nem érdemes bogarakkal etetni őket, mert a bogarak testének nagy része kemény vázanyag (kitin), amit a pók nem tud megemészteni, hasznosítani. Szintén nem érdemes a pókokat veszélyes ízeltlábúakkal, mint például mérgező állatokkal vagy kifejlett nőstény imádkozósáskával sem etetni, mert utóbbi megsebezheti az állatot.
Ha ideiglenesen nem tudnánk élő állatot beszerezni, megpróbálhatjuk nyers csirkemellel (hússal), vagy májjal is etetni a pókot. (jól bevált: Poecilotheria spp.-nél, Heteroscodra maculata-nál; közepesen jól bevált: Avicularia spp.; Psalmopoeus spp.). Bár a csirkemellnek magas a tápértéke, sok olyan esszenciális tápanyag hiányzik belőle, ami egy egész állatban megtalálható. Az élő állat elengedhetetlen pókunk normális fejlődéséhez, a nyers hússal való etetés csak ideiglenes alternatíva lehet rövid időre (néhány hét). A húst vagy májat elegendő a hálója környékére letenni. Az éjszaka folyamán úgyis megtalálja, és ha olyan kedve van, megeszi.
Etetéskor felmerülő problémák
Fontos tudni, hogy egy egészséges pók mindig „éhes", tehát, ha nem eszik, annak három oka lehet: vagy vedlés előtt áll, vagy nem tetszik neki a táplálék, vagy valami baja van, beteg. Negyedik okként előfordul (normális gyakoriságú etetésnél), hogy egyszerűen nem akar enni, bár ez nagyon-nagyon ritkán fordul elő. Ha tudjuk, hogy mikor vedlett utoljára, körülbelül fel lehet mérni, hogy mikor fog legközelebb vedleni, és így kizárhatjuk vagy megerősíthetjük azt, hogy a pók közelgő vedlés miatt nem eszik-e. Látható jelei is vannak, ha a pók vedléshez készülődik. A kispókok, színe besötétedik, mert átlátszik az új kültakarója. Ha nagyobb az állat, akkor a szőrzete „elhasználtságából" lehet megállapítani, hogy körülbelül mikor vedlett utoljára. Ha valahol hiányzik a szőrzete, szintén sötétedést figyelhetünk meg azon a helyen. Minél többet eszik egy pók, annál nagyobb lesz az utóteste, ami az anyagcseréjük folyamán természetesen leapad. Ha a pók utóteste nem akar leapadni, az azért lehet, mert vedléshez készülődik és nagyon sok vizet ivott. Vedlésnél a víz többek között kenőanyagként és reakcióközegként szolgál. A pók aktivitása a vedlések előtt (és utána pár napra) minimálisra csökken, szinte mindig a hálója védelmében tartózkodik. A frissen vedlett pókot körülbelül három napig nem szabad etetni, mert ilyenkor még lágyak a csáprágói (és maga a kitinváz is puha). A pók maga is tudja, mikor áll készen, de minimum ennyi napot biztos várhatunk az etetéssel. Avicularia-knál előfordulhat, hogy az állat vedlés után több mint egy hétig nem eszik, de ez normális.
Az etetés rendszeressége
A fiatal pókokat hetente rendszeresen, 2-3 megfelelő méretű tücsökkel (vagy más ízeltlábúval) szokták etetni, a kifejlett pókoknak elég kéthetente adni 2-3 kifejlett tücsköt. A 2-3 tücsök 12-14 cm-es pókra vonatkozik, ennél nagyobb 20-26 cm-es pókot vagy több kifejlett tücsökkel, vagy valamilyen gerinces állattal (szopós egér) etetik. A legnagyobb méretű pókoknak (például Poecilotheria spp.) adult egeret is lehet adni. Minél idősebb a pók, annál jobban bírja az éhezést. Míg a kispókok csak pár hétig, esetleg hónapig viselik el az éhezést, a kifejlett és amúgy jól táplált pókok több hónapig, esetleg pár évig is kibírják táplálék nélkül. A kifejlett pókok itatójában a vizet minimum hetente, de érdemes naponta is cserélni, hogy mindig friss legyen.
Egyéb tudnivalók
A madárpókok nagyon tiszta állatok. Saját magukat is folyamatosan tisztán tartják, és közvetlen környezetüket sem piszkítják be. A fánlakó madárpókok az ürüléküket az utótestük felemelését követően meglepően nagy sebességgel képesek kilőni. Ez a természetben előnyös, mert az ürülék az állat lakhelyétől több méterre elrepülhet, de egy zárt terráriumban nem túl esztétikus, ha a terrárium fala és a tereptárgyak tele vannak pókürülékkel. Ezt érdemes legalább hetente eltávolítani, mert egyrészt csúnya, másrészt ez is bepenészesedhet (a penészesedés harmadik oka). A pókürülék általában apró, fehér rizsszem-formájú darabokból álló kis rakás, amelyet megszáradva nagyon nehéz eltávolítani a terrárium faláról és a berendezési tárgyakról, ezért ha lehetőség van rá, érdemes még frissen eltávolítani.
Az írást köszönöm a szerzőnek